2011. november 26., szombat

Betlehemi szép csillag


Ma délelőtt Székesfehérváron jártam a Betlehemi szép csillag kiállításon.
Sok szép és ötletes, kedves alkotás várja a látogatókat.
Szívből ajánlom mindenkinek!











Betlehemekből nyílt kiállítás a Szent István Művelődési Házban

Betlehemi szép csillag címmel hirdetett pályázatot a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Szent István Művelődési Ház. Az immár kilencedik alkalommal meghirdetett pályázat célja volt, hogy segítse a felkészülést a Karácsonyra, Jézus születésének ünnepére. A kiállításnak idén először a Szent István Művelődési Ház ad otthont.
Szombaton délelőtt énekkel és betlehemezéssel nyitották meg a pályázatra beérkezett munkákból összeállított kiállítást. A pályázaton ifjúsági és felnőtt kategóriában hivatásos kézművesek, és műkedvelő alkotók, alkotócsoportok egyaránt részt vehettek. A kikötés csupán az volt, hogy természetes anyagokból, például textilből, fából, esetleg csuhéból készüljenek az alkotások.
A beérkezett pályamunkákat három főből álló zsűri bírálta el, a legszebb munkák készítői pedig értékes tárgyjutalomban részesültek. A Szent Korona Galériában január 21-ig megtekinthető a tárlat, mely az adventi időszakban szombaton és vasárnap is nyitva tart.

Réka !Gratulálok a munkádhoz!:-)



2 megjegyzés: