A bútorfestés mellet,még üvegképek , üvegikonok festését is szoktam vállalni.
Ezekből tettem fel most egypárat és egy kis infót az üvegképekről.
Ezt a nagy üvegikont a Magyar Kézművesség kiállításra festettem.
Más technika, mint a mostani üvegfestés, mert itt az üveg hátlapjára kell festeni és éppen ezért fordított sorrendben készül.
A Veszprémi Laczkó Dezső múzeum, Vallásos életre késztető alkotások c. kiállítására rendelték tőlem a múzeum munkatársai a Szent László és a Szent István üvegképeket,mert nem volt raktáron.Sajnos nagyon kevés maradt fenn.Így találkozott a múlt és a jelen a vitrinben.:-)
és végül ..
az üvegképekről:
üveglap hátoldalára, általában enyves vagy tojásos, ritkábban olajos kötőanyagú fedőfestékkel, fordított sorrendben (a befejező vonásoktól a háttér, ill. alap felé haladva) készül. Metszetek, grafikai minták üvegen át való másolására és sokszorosítására igen alkalmas. Ezért a műfaj jellegzetesen tömeges szükséglet kielégítésében érte el csúcspontját: előállítása →
üveghutákhoz kapcsolódó háziipari közösségekben, az egyes festékrétegek szerinti munkamegosztásban készült. – Előzménye az ókorban a két üveglap közötti díszítmény, majd arany fóliába karcolt ábrázolás. Hasonló eljárásokat terjesztett Theophilus Presbiter 10. sz.-i receptkönyve is. Díszítő betétként Itáliában a 13. sz.-tól, Németo.-ban a 14. sz.-tól vannak emlékei. Ugyanitt kisméretű, önálló üvegképek, néha konvex üveglencse hátoldalán a 15. sz.-tól ismertek. A 16. sz. második felében Velence és. Murano manufaktúráiban már sorozatban gyártották. A 17. sz.-ban Közép- és Ny-Európa több vidékén elterjedt, de valószínűleg a század végén Erdélyben is készültek üveg-
ikonok. A 18. sz. közepéig azonban az üvegkép még a kortárs európai festészet jellegzetességeit mutatja: tájkép, portré. zsáner, rokokó idill stb. – kisművészeti műfajokban alkalmazták (díszedények, keretek, bútorbetétek). – A népi üvegkép a 18. sz. második felében, hutákból kirajzó mesterek műhelyeiben jött létre és az ellenreformáció nyomán megnövekedett szentképigényt szolgálta ki. Részben a készítők, részben kereskedők és házalók terjesztették, de nagy szerepük volt a búcsújáró helyeknek is. Az egyes készítő központok termékei – különösen a múlt században – jól megkülönböztethető vonásokat mutatnak témában, a jellemző színekben, a háttér és kontúrok színében, de még a keretezés módjában is. A legnagyobb kereskedelmi körzete a cseh–osztrák határvidék két központjának volt: Buchersnek (kb. 1770-től) és az innen áttelepülők révén Sandlnak (kb. 1800-tól). – Már a 18. sz. végétől Mo.-ot is jelentős mértékben ellátták. E központ legelső hazai emlékei a higannyal és korommal bevont hátterű →
tükörképek. Azonban Sziléziából és D-Cseho.-ból is sok üvegkép jutott hazánkba. – A keleti országrész pravoszláv és gör. kat. lakosságát Erdély látta el saját készítményeivel. Jellegét a helyi népies ikonfestés és fametszés nagy mértékben meghatározza. A legjelentősebb és legkorábbi központ Füzesmikola zarándokhely, mely a közeli Hesdát fametszeteire támaszkodott. Hasonló feltételei voltak a fogarasi üvegkép-festésnek is, amely a – már a 18. sz.-ban híres – barcarozsnyói metszetekkel kapcsolatos. Jelentősek még a volt Máramaros megye készítői is. Önálló központ termékei találhatók a szerb lakosságnál, melynek fennmaradt néhány 18. sz.-i emléke is látható hazánkban. A történeti Mo. területén a Felvidéken voltak még a 19. sz. folyamán ún. másodlagos központok, melyek a korábbi import pótlására alakultak. Termékeik azonban nem jutottak el az ország belsejébe. A mo.-i üvegkép-készítésnek is van emléke: a 18. sz.-ban Osswald Ferdinand, egy pozsonyi születésű német festő (1698–1775) soproni működése során üvegre festett barokk portrékon kívül népszerű formákat (házassági emléklap, szentkép) is készített (ld. Sopron, Liszt Ferenc Múz.). A 19. sz. első felében pedig egy zselici hutához, Lukafához kapcsolódott a helyi hagyomány szerint üvegkép-készítés, amely sandli eredetre vall. – Az idegen vagy nemzetiségi központok ellenére az üvegkép a magyar r. k. vidékeken is kedvelt volt, pl. Heves, Nógrád, Borsod, Zemplén megye palóc falvaiban. A műfaj több vidéken naiv művészetben él tovább (Jugoszlávia, Csehszlovákia), Tolnán id. Baumann József (1920–1930 körül)"
forrás: Magyar Néprajzi Lexikon
Szeretem az őszt a színeivel..ezek a bordó bútorok igen kedves barátaink lakását díszítik.. :-)
