2018. március 18., vasárnap

„A holnap örökségének átadása”


Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák 
V. Országos Hétvégéje
2018. április 6-7-8.e


 Ebben az évben én is jelentkeztem a nyitott műhelyek soraiba, így április 7.-én , akinek van kedve hozzám ellátogatni, az festhet velem könyvjelzőt, amit haza is vihet.
Mivel a műhelyemben egyszerre csak pár ember fér el, így a látogatáshoz telefonos egyeztetés szükséges.
Tel. számom: +36 30 3006292
Sok szeretettel látlak ! 



"Az alkotóházak, műhelygalériák, nyitott műhelyek feladata, hogy e hétvége folyamán olyan egyedi programokkal jelentkeznek, amelyekben a helyi, területi kézművesség hagyományai és értékei jelennek meg.
Az egyes helyszínek részletes programja ismét felkerül az Európai Művészet és Kézművesség Napjai, a NESZ, a Hagyományok Háza és az alkotóházi egyesület honlapjára, ahonnan a látogatók információkhoz juthatnak.
Mindezzel szeretnénk ráirányítani a figyelmet az alkotóházak és műhelyek létére, tevékenységére, hogy megmutathassuk, milyen fontos hagyományos kulturális értékek hordozói a tradicionális kézművesség továbbörökítő helyei, az ott dolgozó mesterek, alkotó közösségek, akik a megörökölt tudás képviselői és megújítói.
Az országos rendezvényre ez évben április 6-7-8-án kerül sor. Ezen a három napon országszerte kinyitnak az alkotóházak, műhelygalériák és műhelyek, ahol gyerekek, felnőttek ismerkedhetnek meg a népi kézművesség különböző területeivel. "
Pályázati kiírás:







"Nem minden művészet, amit alkottál. (...) Nem teljes mindaddig, amíg valaki be nem fogadja. (...) Csak akkor válik valamivé, ha valaki meghallgatja, látja, vagy bármely úton megtapasztalja."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése